Orbók Ilona

BDO Magyarország cégcsoport egyik tulajdonos-ügyvezetője. A globális adóstruktúrák kialakításának nemzetközi szakértője. Emellett befektető és a luxusipar egyik leghitelesebb magyarországi gazdasági szakembere.

Rólam

Kezdetek

Életem alakulásában és hivatásom választásában nagy szerepet játszott a családi hátterem. Nagymamám még a rendszerváltás előtt az első vállalkozói nemzedék ismert és sikeres képviselője volt, az egyik legnépszerűbb balatoni vendéglő és lovarda tulajdonosa. Életem első hónapjait az ő házában töltöttem, ezért első benyomásaimat a vállalkozói életformáról és az üzleti világról nagyon korán ebben a környezetben szereztem.  Édesanyámnak, aki unitárius lelkész, köszönhetem a szigorú protestáns etika tanításának elsajátítását, édesapámnak pedig, aki ebben az időszakban szintén vállalkozó volt, a szabad versenyen alapuló vállalkozói élet szabályainak ismeretét.​

BDO

Több év hazai és külföldi szakmai tapasztalatot követően 2013-ban csatlakoztam egy nagynevű, globális hálózattal rendelkező könyvvizsgáló és tanácsadó céghez, a BDO cégcsoporthoz, amelynek ma már az egyik tulajdonosa és ügyvezető igazgatója vagyok.

Visszatekintve pályámra, tíz évvel ezelőtt, amikor csatlakoztam a BDO-hoz, életem eddigi legjobb döntését hoztam meg.

Most tulajdonsoként és ügyvezetőként azokkal a fontos stratégiai kérdésekkel foglalkozhatok, amelyekkel mindig is szerettem volna: a hatékonyság és jövedelemtermelő képesség javításával, befektetési tanácsadással, üzleti tervezéssel és tanácsadással, adótervezéssel.

Cápák között

Hosszas mérlegelés után fogadtam el a felkérést a Cápák között c. műsor egyik befektetőjének a szerepére. Az volt a kérdés, hogy ezt az elfoglaltságot be tudom-e illeszteni a teljes embert kívánó szakmai feladatok és édesanyaként két kisgyermekről gondoskodás kötöttségei közé úgy, hogy ezutóbbiak semmiképpen ne szenvedjenek hiányt.

Egy biztos, hogy nem vagyok időmilliomos. Ez a szereplés nem számít szokványosnak az adótanácsadók körében és nincs összhangban az adótanácsadókról kialakult sztereotípiákkal, miszerint azok könyökvédős, számlakukac könyvelők.

Amikor elvállaltam, akkor tudtam, hogy ki kell lépnem a komfortzónámból és számomra egy új térbe, a társadalmi nyilvánosság terébe fogok belépni.

Nem az exhibicionizmus, az öncélú magamutogatás vágya hajtott, hanem az érdeklődés az új ötletek, szokatlan megoldások, a kreatív és innovatív megközelítések, az out-of-the-box mentalitás iránt.

Meggyőződésem, hogy a magyar gazdaság jövője nagy mértékben függ attól, hogy teret kapnak-e a tehetséges emberek az új ötletek megvalósítására és sikerre vitelére. Ebben a műsorban én ezt kívánom segíteni, támogatni és reménykedem, hogy az általam támogatott vállalkozások közül végre lesz majd egy hazai unikornis is, akire idővel az egész ország büszke lesz.

Alapelvem a minőség

Mindig is elkötelezett híve voltam a magas minőségű szolgáltatásoknak és ezen a téren már korán kipróbáltam magam vállalkozóként is. Ezért is nagyon érdekelt gazdasági szemmel a legmagasabb minőséget képviselő iparág, ami a luxus iparág, és mivel egyébként is híve vagyok a lifelong learning-elvnek, azaz a folyamatos szakmai továbbképzés fontosságának, 2019 és 2021 között e terület két nemzetközi szinten kiemelkedő és leghitelesebb intézményének képzését is elvégeztem párhuzamosan.

2011-ben a milánói SDA Bocconi és a párizsi ESSEC Business School intézményében sikeresen megszereztem az Executive Master in Luxury Management diplomát.

Talán az életrajzomból is látható, hogy kifejezetten szeretem és keresem az új kihívásokat, a siker elengedhetetlen kellékének tartom a kreativitást és az innovációt, az új utak és megoldások keresését, az out of the box gondolkodást. Ugyanakkor neveltetésem révén nem kevésbé becsülöm a szorgalmat, a kitartást, a fegyelmezettséget és a szakma iránti alázatot. Nem félek a változtatásoktól, az újításoktól és inspirál a vállalkozói szellem, a kockázatvállalás. Előnyben részesítem a teammunkát, a csapatszellemet az egyéni felelősségek pontos körülhatárolása mellett.